A készház technológiával épített készházak
A favázas, készház technológiával épített készházak az építészetben a hagyomány és az innováció egyedülálló találkozása. Sokan a váz karbantartásával kapcsolatban aggódhatnak, ám a valóság ennél sokkal árnyaltabb.
Sok posztot osztunk meg a legnépszerűbb közösségi oldalakon készházakról, s a kommentek tartalma – számunkra legalábbis úgy tűnik – sokszor nélkülözi az alapvető mértéktartást, objektivitást és széleskörű korszerű látásmódot. Talán kevés hiteles szakmaisággal, de bátran hirdetik, hogy a favázas készházak nem tartósak, és hamar összedőlnek.
Tőlünk nyugatabbra a készház technológiának nagyobb a hagyománya, mint nálunk, s míg hazánkba sokan egyfajta szégyellnivaló kompromisszumnak tekintik a készház építést, mert hát nincs elég pénz egy „rendes” házra.
Az első öt európai ország, ahol a legnagyobb arányban épülnek favázas készházak az összes családi házakhoz viszonyítva:
- Svédország
- Norvégia
- Finnország
- Ausztria
- Németország
Ezekről az országokról sok minden elmondható, de az biztos, hogy nem, miszerint ezek Európa szegény országai lennének. S tudjuk, a gazdag országok polgárai is gazdagok, s mégis, ma már többségében a favázas készház technológiát választja családi házként, ami elgondolkodtató.
Mikor nem tartós a fa?
- ha tartósan víz éri,
- ha leég.
Beszéljünk az 1. pontról:
Víz akkor szokta érni a fa szerkezetet, ha a tetőfedés (mondjuk cserép) tönkremegy. Mi még olyanról nem hallottunk – kivéve dilettáns szerkezetépítés esetén –, hogy előbb összedőlt a készház, s aztán elkezdett beázni. Ez csak fordítva szokott lenni, azaz a cserép megy előbb tönkre nem a fa. Vannak szerencsés esetek mely szerint a cserép 100 évig is védi a házat az esőtől, s a faszerkezet tökéletesen helyt áll. Miért is?
Ha a fa védett a víztől, annak nedvesség tartalma beépítését követő 1-3 éven belül stabilan beáll 8-10% -ra, s ezen állapotában nem támadják sem farontó gombák, sem rovarok. Az utóbbiak nem tudnak mit kezdeni az egészséges és száraz fa szöveteivel. S ebben az állapotában a fa szerkezet élettartama tulajdonképpen attól függ, hogy ez az ideális állapot meddig tartható fenn.
Mielőtt bárki az kérdezné, hogy igen ám, de mi van a párakicsapódással a szerkezetben? Válaszunk, hogy szakszerűen megépített készházban az nem létezik!
Beszéljünk a 2. pontról:
Ne legyünk álszentek, a fa ég. De láttunk már beton panellakást is kiégni, s nem volt szép látvány. Mi egyébként azt hallottuk, hogy a tűzoltók azt tartják, ha egy fémvázas épület ég, abba be nem mennek oltani, mert a fémszerkezet a hőtől kilágyulva minden előzetes jel nélkül hirtelen összeomlik, maga alá temetve mindent –és mindenki. A favázas előtte legalább recseg, vannak tehát jelek, nem mellesleg megfelelő méretezés esetén a favázas készház jóval tovább tud ellenállni a tűznek, mint a fémvázas épület.
Tudta a Tisztelt olvasó, hogy a tűzre az egész Európai Unió területén be kell (-ene) vizsgáltatni a készházak fal –és födémrendszereit, függetlenül attól, hogy fa –vagy fémvázas? Mert erre van úgynevezett követelmény, üzenjük ezt mindenkinek, akik azt mondják, hogy nem kell „ÉMI engedély”. S van még egy információnk: ezt a vizsgálatot úgy csinálják az ÉMI -nél, hogy egyszerűen meggyújtják a készház falát!
Tűzállósági határérték vizsgálat az ÉMI Nonprofit KFT. -nél
A KészHáz KFT. 35 bevizsgált fal –és födémrendszer választékot tud kínálni különböző rétegrendekkel, s ez a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének köszönhető. Van olyan homlokzati készház faltípusunk, mely az égetéses vizsgálat során nem kevesebb, mint 60 percig állt ellen a tűznek, s favázas!
Legyen hát bizalma a favázas készházak felé, túl van már Európa is a kételkedéseken, haladjon hát Ön is a korral, válasszon készházat!
Mik is a készházak?
Erről olvashat itt: https://keszhazkft.hu/